Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A pedagógusok szakszervezetei azt szeretnék, ha minél előbb nyilvánosságra hoznák a nemzeti köznevelés rendszerét szabályozó törvényjavaslat koncepcióját.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete üdvözölte, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta a törvényjavaslat koncepcióját. Mendrey László, a szervezet elnöke közleményében kijelentette: elhárult az akadály az elől, hogy a tervezet széleskörű alapos szakmai és érdekvédelmi egyeztetésének folyamata megkezdődjön. Határozottan kérik az oktatási államtitkárság vezetőit, hogy a koncepció szövegét még ezen a héten tegyék ismertté - tette hozzá az elnök.
A Pedagógusok Szakszervezetének közleménye viszont sajnálatosnak tartja, hogy a kormány a közoktatás átszervezésével kapcsolatosan úgy fogadott el koncepciót, hogy azt „semmilyen szakmai egyeztetés nem előzte meg”. A szakszervezet szerint a sajtón keresztül számtalan ötlet látott napvilágot, ám nem világos:melyik és milyen formában épült be a végleges koncepcióba.
Az oktatási államtitkárság a koncepciót egyelőre nem hozta nyilvánosságra, így azt véleményezni nem lehetett. A PSZ kezdeményezte partneri kapcsolat létesítését a jogalkotás területén, ám a megkeresésére érdemi választ nem kapott - olvasható a közleményben.